A MAXICONT KFT. BEMUTATÁSA
A MaxiCont Kft. 1992 decemberében alakult.
1992-1994 között a cég fő profilja az automatizálás és irányítástechnika volt, amelynek egyik referenciamunkája a tatabányai Fűtőerőmű villamos irányítástechnikai rendszere SIEMENS S5 Teleperm-M, OS bázison.
Az irányítástechnikai piac beszűkülése valamint a multinacionális cégek magyarországi működése ahhoz vezetett, hogy a magunk fajta kis cégeknek nem jutott lehetőség ezen a területen tovább vállalkozni.
Irányítástechnikai projektek tervezése, programozása, kivitelezése során megismerkedtünk az energia előállítás és ellátás területének termékeivel. Ennek kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy melyek azok a területek, amelyek ezen idő tájt még nem rendelkeztek magyarországi képviseletekkel, magyarországi beszállítókkal és ezért potenciális lehetőséget biztosítanak egy - ezen a területen működő vállalkozásnak.
Ezen termékek egyike az energia szállítás és elosztás megvalósításához szükséges távvezetéki - valamint alállomási szerelvény rendszer.
Első lépésben a Pfisterer cég termékeit terjesztettük, majd később a piaci ár nyomására a félkész termékeik vásárlására kényszerültünk, melyek megmunkálását már Magyarországon sikerült kiviteleznünk.
Ezen kivitelezési tevékenység kapcsán, rövid időn belül felmerült annak a lehetősége, hogy a félkész Pfisterer termékeket kiváltsuk Magyarországon gyártott termékekkel.
Amikor az általunk Pfisterer rajzok alapján, Magyarországon legyártott termékeket a Pfisterer kollégák minősítették, kiderült, hogy a számukra is érdekes beszállítói potenciál jött létre a tevékenységünk által.
Ezt követően egy 1000 db-os próba megbízására került sor, amely megfelelt a szigorú minőségi előírásaiknak.
Ezután cégünket, a Pfisterer németországi anyavállalata, mint hivatalos beszállítót deklarált.
Az elmúlt években a következő megbízásokat teljesítettük:
- 500kV-os távvezetéki szerelvények Brazília
- 400kV alállomási szerelvények Abu-Dhabi
- 400kV távvezetéki szerelvények Finnország
- 400kV-os távvezeték építés Dél-Afrika
- 200kV-os távvezetéki szerelvények Irán
Az energia árának liberalizációja következtében Németországban villamos energia árcsökkenés következett be, amely magával hozta az energia előállító és szállító cégek beszállítóinak nagy mértékű piaci beszűkülését. Ez a Pfisterer céget sem kímélte. Ez először az alállomási szerelvények, majd a nemzetközi távvezeték projektek leépítésével járt.
Ezen új szituáció megoldására stratégiát kellett kidolgozni. Az új stratégia arra épült, melyet a Pfisterer céggel már megvalósítottunk, azonban most a MaxiCont Kft. saját termékeivel kíván a piacon helyt állni.
A gyártatással párhuzamosan piaci igény kielégítésére nemzetközi cégek képviseletét is ellátjuk:
1994 óta képviseljük az EAW Relaistechnik GmbH (kisfeszültségű) installációs készülékek (hibajelző relék, segédrelék, működtető-nyugtázó kapcsolók, nyugtázó kapcsolók) gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalatot és a svéd Programma Electric AB erősáramú diagnosztikai mérőműszerek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalatot.
1995-től együttműködünk a Zeck GmbH távvezetékhúzó csörlő berendezései és tartozékait gyártó és forgalmazó vállalattal.
2000-től cégünk piaci pozíciójának erősítése érdekében felvállalta a Helmut Mauell GmbH különböző kisfeszültségű kapcsoló-, működtető- és jelzőkészülékek, valamint irányítástechnikai rendszerek fejlesztésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalatot.
A MessMa GmbH gyártó, akitől működtetett készülékek (megszakító, szakaszoló stb.) állásainak visszajelzésére szolgáló elektronikus állásjelzőket forgalmazunk.
2001-ben a General Electric megvásárolta a Programma Electric AB-t változatlan feltételekkel, így GE logó alatt működünk tovább.
2002-ben a General Electric Canada Inc. szerződést kötött velünk:
GE Canada olajszigetelésű transzformátorok meghibásodási körülményeinek felderítésére és folyamatos ellenőrzésére szolgáló eszközök, elemző készülékek forgalmazására.
2010-től a MaxiCont Kft. nem forgalmazza a GE Energy termékeket.
2003 óta kezdtük el a LEM Norma GmbH (Ausztria) által fejlesztett és gyártott, az elosztóhálózatok villamos minőséget analizáló mérőkészülékek terjesztését, ill. bemutatását a hazai piac számára. Az anyacég Fluke által történt felvásárlása után, 2006. január 01-től a képviseletet Magyarországon a TESTquip Kft. látja el.
2005 óta palettánkra kerülhetett:
Suparule Systems Ltd. aki az ipari, a gyártási és kereskedelmi szektorban használható elektronikus műszereket (ultrahangos magasságmérő, kábel földzárlatjelző lefektetett kábelekhez, felsővezetéken folyó áramterhelés stb.) fejleszt, gyárt és forgalmaz.
Bagela Baumaschinen GmbH aki, földkábel- és csőfektetéshez szükséges gépek, berendezések gyártója.
A G. Jost - electronic - Cellizer aki, akkumulátor vizsgáló berendezéseket fejlesztő vállalat és együttműködik a Ge Programma Electric AB-vel.
A Hirschmann GmbH & Co. KG vállalat, aki ipari Ethernet hálózatokhoz fejleszt különféle eszközöket (hub, switch, vezetéknélküli ethernet hálózati és videó- ill. audió jel átviteli elemek) valamint üvegszál interfészeket többek között a gépipari elektronika, technológia és automatizálás területeire. A tulajdonosi cégcsoport megváltozása miatt a közös együttműködés 2010-ben megszűnt.
A Janitza electronics GmbH gyártó, aki táblába építhető LCD kijelzővel rendelkező műszereket, hálózatanalizátort gyárt, különféle interfész kapcsolattal és memóriával., melyek épesek V, A, kW, kVA, cos-fi, Hz, kWh, kvarh, flicker, felharmonikus, fesz. aszimmetria stb. mérésére.
2006-tól MTE Meter Test Equipment vállalatot képviseljük, ahol az MTE név egyenlő a pontossággal minőséggel és az innovációval. Széleskörű termékkínálatuk áramforrásokból, komparátorokból, referenciaforrásokból és mérő állomásokból áll megfelelő pontossági osztállyal a fogyasztásméréshez és a mérőkészülékek hitelesítéséhez. A választékban szerepelnek fixen rögzített és hordozható fogyasztásmérő rendszerek, villamos hálózati analizátorok és transzformátor monitoring rendszerek. Továbbá fejlesztenek meddő teljesítmény kompenzáláshoz rendszereket, adatgyűjtő és energia felügyelő rendszereket.
2007. márciusától a MaxiCont Kft. a Megger cégcsoport hivatalos képviselője. A Megger cég megvásárolta a Programma Electric AB-t a Ge Energy-től, 2007. 06. 03-tól a Programma a Megger csoport tagja, változatlan feltételekkel, így Megger logó alatt működünk tovább. Így a teljes Megger kínálat elérhető, melyben megtalálhatóak a kézi-, valamint a komplex diagnosztikai mérőműszerek is.
2007. májusától forgalmazzuk a TELE Haase Steuergeräte GMBH termékeit, szenzor és monitor reléket. A TELE Haase a monitoring technológiának úttörő fejlesztője és nagy befolyással bír eme technológiai fejlődés irányára. Több mint 40 éves tapasztalat a monitoring technológia fejlesztésében, gyártásában és a piackutatásban, valamint az állandó verseny megléte a TELE Haase-t vezető pozícióba hozta a nemzetközi piacon. A műszaki szaktudás, a minőségellenőrzés, az optimalizált folyamatok valamint a hatékony szervezés a TELE Haase-t erős és megbízható partnerré teszi a monitoring technológia és automatizálási alkatrészek tekintetében.
2009-től képviseljük a May-Elektronik GmbH-t, aki közép- és nagyfeszültségű hálózatokon való részleges kisülés (PD) mérésre és detektálásra alkalmas készülékeket, mérőrendszereket gyárt.
2011-től forgalmazzuk a Flir Systems Inc. termékeit, aki hőkamerákat gyárt villamos installációk vizsgálatához és épületdiagnosztikai feladatokhoz.
Partnereink országszerte használják az általunk forgalmazott termékeket, műszereket mindennapi munkájuk során.
A képviselt vállalatok termékeinek eladásán kívül, képviselettel járó teljes körű terméktámogatást is végzünk.
A terméktámogatás magában foglalja:
- a magyar nyelvű kezelési leírások biztosítását
- a forgalmazott műszerek használatának betanítását, műszaki vizsgálatok, elemzések elvégzéséhez szükséges szaktanácsadást
- önálló méréseket a partnerek működési területén megbízás alapján
- a készülékekhez tartozó szoftverek magyarosítását, oktatását
- kisebb műszer-karbantartási munkákat a gyártó cég által biztosított útmutatók alapján
- probléma megoldási tanácsadást személyes megkeresés esetén
- mérnöki szaktanácsadást.
- garanciális és szavatossági ügyintézést
A cégünk alapvető működési területét jelentő villamos iparban, folyamatosan bővítjük partnereink körét.
1998 óta a villamos iparban létrejött igény kielégítésére erősáramú villamos berendezések tervezésére is vállalkozunk.
Ehhez viszont elengedhetetlenül szükséges a minőségirányítási rendszer bevezetése cégünknél.
Meglévő Partner hálózatunk folyamatosan igényli és kéri is az MSZ EN ISO 9001:2009, ISO 9001:2008, szabvány szerinti minőségirányítási rendszer tanúsítását (OVIT Zrt, DÉMÁSZ Primavill Kft., E.ON Déldunántúli Áramhálózati Zrt., E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt., ÉMÁSZ Nyrt., Budapesti Erőmű Zrt., MAVIR Zrt., Budapesti Elektromos Művek Nyrt., GA Magyarország Kft., CG Electric Systems Hungary Zrt., Mátrai Erőmű Zrt., MÁV Zrt., Vértesi Erőmű Zrt., Tatabánya Erőmű Kft., ISD Dunaferr Zrt., Jet-Vill Kft., Megavill '91 Kft., ABB Mérnöki, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., EH-SZER Energetikai és Távközlési Hálózatépítő és Szerelési Kft., Schneider-Electric Energy Magyarország Kft., EDF Franciaország, SEFAG Export AG Svájc, E.ON Németország, PowerKont Németország).
A tanúsítvány megléte lehetőséget nyújt több hazai és nyugat európai cég beszállítójává válni, amely természetesen magával vonja cégünk bővítését is. Amely nemcsak forgalom növekedés tekintetében, hanem a foglalkoztatottak számának emelkedésében is jelentkezni fog.
A MAXICONT Kft. szervezeti felépítése
Minőségpolitika
A MaxiCont Kft a magyarországi energiaipar részére, mint beszállító cég, kiemelt jelentőséget tulajdonít a minőségügynek, a pontosságnak, a gyorsaságnak. Beszállító cégként közvetve kívánja szolgálni az energiaellátás minőségi javítását.
A feladatok jelentősége mindenki munkáját áthatja, ennek köszönhetően valamennyien elkötelezettek vagyunk a minőségirányítási rendszer alkalmazása és tökéletesítése iránt.
Megrendelőinkkel szorosan együttműködve alkalmazkodunk működési és szakmai sajátosságaikhoz, ezzel is szolgálva igényeiket. Megrendelőkörünkhöz sorolható a magyar villamos energiaipar nemzeti tulajdonú cégcsoportja, áramszolgáltatók, erőművek, valamint ezek fő beszállítói.
Minden megrendelőnk magas szintű kiszolgálását és szakértői támogatását fontosnak tartjuk. Az általunk forgalmazott magas minőségű termékeken kívül, megrendelőink részére nyújtott szolgáltatásokkal járulunk hozzá a partnereink gazdaságos működéséhez és az ott folyó munka színvonalának emeléséhez. Megrendelőinkkel hosszú távú partneri kapcsolatokat igyekszünk kialakítani, melynek alapja a kölcsönös bizalom és megelégedés.
Elkötelezettek vagyunk a korszerű technológiák hazai elterjesztését illetően, melynek során kiemelten kezeljük a környezetet kímélő anyagok piacának bővítését. Beszállítóinktól elvárjuk, hogy minőségpolitikánkat elfogadják és hosszú távú együttműködés keretében céljainkhoz hasonló elveket, valósítsanak meg.A magunk felé támasztott követelményeket is megrendelőink igényei határozzák meg, mely garancia arra, hogy hosszútávon és felelősséggel tevékenykedjünk a hazai energiaipari piacon.
Vezetői nyilatkozat
A MaxiCont Kft. eredményes működése hosszú távon csak úgy biztosítható, ha szolgáltatásaink és az általunk forgalmazott termékek színvonalát a nemzetközi és hazai piac mindenkori igényeihez alakítjuk. Cégünk hírnevének, piaci pozíciójának fenntartását és erősítését az elvárásoknak megfelelő minőség, valamint a hatékony minőségirányítás garantálja. Ezért kiemelt fontosságot tulajdonítunk azoknak a tevékenységeknek, amely céljaink elérését a minőség és a minőségirányítási rendszer valamint a szolgáltatási kultúra folyamatos fejlesztésével segíti.
Minőségirányítási rendszerünket úgy alakítottuk ki, és úgy működtetjük, hogy az megfeleljen megrendelőink elvárásainak, a hazai és a nemzetközi előírásoknak, és biztosítsa minőségpolitikánk, minőségügyi céljaink megvalósulását, cégünk eredményességét.
A MaxiCont Kft. vezetése nevében megbízom Garamszegi Mariannát, a MaxiCont Kft. ügyintézőjét az MSZ EN ISO 9001:2009, ISO 9001:2008 szabvány szerinti minőségirányítási rendszer bevezetésével és fenntartásával. Ezen feladat megvalósításához részére az érintett területeken a vezetés kifejezett támogatást ad. Garamszegi Marianna ennek értelmében a MaxiCont Kft. minőségirányítási megbízottja.
|